Slider

Vadmotoros az utcánkban

szeptember 26, 2016




Idén, 2016. március 15-én készült a fotó kisfiamról, amikor kimentünk, hogy összesöpörjük a rengeteg lehullott virágszirmot. Japán cseresznyefák szegélyezik az utcánk szélét, ami egyszerűen gyönyörű virágzáskor és rózsaszínné festik az utcát amikor lehullanak. 



Vince hátán a rakétája amit farsangra készítettem. Imádom ezt a fotót. 

Nyomtattam egy fa sablont, ezt rátettem az alapkartonra, majd kézzel kilyuggattam az alapot úgy, hogy a kartont több rétegre összehajtott papírtörlőre tettem, és így teljesen keresztül tudtam bökni egy kicsi ár szerű szerszámmal. Az előre kilyukasztott kartont könnyebb (bár elég munkás) volt végigvarrni, amit egy tompa vastagabb tűvel végeztem, mivel ebbe tudtam a fonalat befűzni.

A virágokat formalyukaszóval vágtam és szintén a több réteg papírtörlőre helyezve domborítottam. A végén még gelatos-sal színezgettem, mert bár mozgalmas volt, de nagyon fakó és kívánta a színeket (vagy csak az én szemem)

Most így utólag nézegetve, kicsit nagy a cím, nem maradt hely kommentnek, de sebaj, úgyis minden pillanatára emlékszem (még) :D






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
Theme Designed By Hello Manhattan
|

COPYRIGHT © Anett Gelencsér

COPYRIGHT © Anett Gelencsér